A jövő csillagai?

frissítve: 2011. november 2. 15:30


cikk:

Golfnews.hu - A Magyar Golf Magazin



Gondolatok a hazai utánpótlás-nevelésről

 

Múlt héten jelentette be a Magyar Golf Szövetség, hogy Future Stars néven utánpótlás-fejlesztő programot indított, aminek a junior válogatott hátterének erősítése a célja. Érdemes azonban kicsit az eddig kiderült részleteket megvizsgálni, mert sajnos nem világos, hogyan is fogja ez a program segíteni a minőségi utánpótlásképzést.
 
Az, hogy a Magyar Golf Szövetség fontosnak tartja minél fiatalabb korban elkezdeni az arra érdemes gyerekek támogatását, mindenképpen egy pozitív dolog, a Future Stars program azonban, legalábbis egyelőre, inkább csak tűzoltás. Azok után, hogy már idén is nagyon nehezen gyűlt ugyanis össze az egyetlen válogatott csapatversenyre, az EGA Boys’ Challenge Trophyra a hatfős csapat, a korosztályból kiöregedő játékosok pótlása pedig látványosan hiányzik, így egyértelmű volt, hogy valamit tenni kellett a helyzet orvoslására.
 
Ebből a szempontból nézve egyáltalán nem meglepő, hogy a Future Stars első válogatóján a legalacsonyabb hendikeppel rendelkező gyerekek élveztek előnyt, hiszen rövid távon őket lehet majd a csapatba állítani. Az márpedig prioritás, hogy legyen kiállítható csapat, az Európai Golf Szövetség ezt kimondva-kimondatlanul elvárja, ráadásul az R&A anyagilag is támogatja a junior válogatott Challenge Trophyn való részvételét.
 
Ezzel azonban az a probléma, hogy a programba most bekerült játékosok már behozhatatlan lemaradásban vannak – a Future Stars elnevezés is meglehetősen balszerencsés, a jövő igazi csillagai 14 évesen már javában plusz hendikeppel rendelkeznek, nem 16-18-cal. A Future Stars program azonban arra jó, hogy nyomatékosan felhívja a figyelmet a Magyar Golf Szövetség eddigi junior támogatásának teljes kudarcára, hiszen egyszerűen nincsenek single hendikepes vagy annak közelében lévő 13-14 éves játékosaink.
 
Ez az elmúlt négy-öt év „munkájának” az eredménye, ugyanakkor nem lenne fair mindezt kizárólag a szövetség nyakába varrni, hiszen a legtöbb klub (akinek nem inge…) érdekeltsége a junior programban kimerült abban, hogy felvegyék a fiatalok – akik vagy járnak edzésre vagy nem – után a támogatást. Bár az MGSz statisztikái szerint 2010-ben már 225 gyerek vett részt a junior program, valójában nincsenek igazi „műhelyek”, ha lennének, nem lett volna szükség a Future Stars program elindítására.
 
A szövetség elhibázott stratégiája és a klubok elkötelezettségének hiánya mellett még egy alapvető oka van a hazai utánpótlás problémájának, méghozzá a magyar edzői kar felkészületlensége. A téma meglehetősen érzékeny, sokan nem szívesen beszélnek róla, de látni kell, hogy miközben a golfoktatás kimondottan drága Magyarországon, addig annak színvonala alacsony (a PGA of Hungary által kiadott kártyát külföldön nem fogadják el, és még jó néhány évig biztosan nem is fogják).
 
Hány olyan Magyarországon dolgozó szakember van, aki fel tud mutatni négy-öt scratch játékos tanítványt? Majdhogynem összesen nincs ennyi… Jellemző, hogy abba a néhány fiatalba, aki eljutott a plusz hendikepig, nagyon sok – megint csak nem megbántva senkit, de talán indokolatlanul is sok – pénz lett befektetve. Furcsa tény az is, hogy a legjobb játékosaink, akik komolyan akarnak valamit a golfban, egy ideje már saját útjukat járják, és a szövetséggel minimális vagy éppen most már semmilyen kapcsolatban nincsenek.
 
A probléma tehát sokrétű és mély, a megoldás pedig egyelőre nem látszik.

 

 

Király Levente


A legfrissebbek

Nekrológ | A végére tartogatta a legjobbját | Fredrik Jacobson állt az élre Sanghajban | Újabb női próbálkozás a férfiak között? | A világelső otthon maradt | Kettőből kettő |

Hozzászólások

Hirlapom

Kövessen minket Twitteren is!

    Társoldalaink: www.zengomotorsport.hu | michelisz.com | mxonline.hu | eljunkjol.hu | kps.hu | bh | cseppmentes.hu | medikommunikacio.hu | bergmanmedia.com | shop.bergman.hu | zebe.hu | ducatiruhazat.hu | malaguti.hu | hosegriado.hu | coolker.hu | www.astellasazorvosokert.hu