Martin Kaymer briliáns hajrával nyerte az HSBC Championst
Egész héten jól játszott, egészen a vasárnapi hátsó kilencig mégsem tűnt esélyesnek a győzelemre Martin Kaymer a Sanghajban rendezett WGC-HSBC Champions versenyen, ám akkor hét birdiet ütve állva hagyta a mezőnyt, és végül három ütés előnnyel tudott nyerni. A német sztár első sikerét aratta a világbajnoki versenyeken, a European Touron pedig már tíz győzelemnél jár.
Az utolsó forduló összefoglalója
Két forduló után négy-, az utolsó játéknapot megelőzően pedig már öt ütés hátrányban volt Martin Kaymer az éllovas Fredrik Jacobsonnal szemben, noha – többedmagával együtt – a német kiválóság is 70 ütés alatt játszotta az első három kör mindegyikét, de nem volt közte kiemelkedő eredmény sem. Nem indult túl biztatóan Kaymer számára a vasárnap sem, hisz az első hat lyukon csak part játszott, ráadásul a 7-esen bunkerbe ütött másodikra, úgy tűnt tehát, hogy ismét menteni kényszerül.
Ezzel szemben Kaymer bravúrosan a lyukba talált a bunkerből, ez ütés pedig sorsfordítónak bizonyult: ezt követően ugyanis hihetetlen szárnyalásba kezdett a német sztár, aki jobbnál jobb ütésekkel folyamatosan remek birdie esélyeket teremtett magának, és a puttokat is biztos kézzel értékesítette. Az utolsó tizenkét lyukon kilenc birdiet ütött Kaymer, és reális esélye volt arra, hogy mind a tizenkettőt birdiezze, hiszen a 9-esen egymétes puttot hagyott ki, a par ötös 14-es, illetve a drive-olható par négyes 16-os, amiken még part ütött, a legkönnyebb szakaszoknak számítanak a Sheshan International Golf Club pályáján.
Kaymer fantasztikus hátsó kilence ellenére – ahol mindössze 29 ütésre volt szüksége – a végjáték egészen a 17. szakaszig szorosan alakult, Jacobson ugyanis a 12-esen és a 14-esen ütött birdieknek köszönhetően tartotta magát. Kaymer azonban az utolsó két lyukon két hatméretes birdie puttot értékesített, miközben a svéd versenyző a 17-esen rossz drive után bogeyt ütött, ez a hiba pedig eldöntötte a küzdelmet.
Kaymer végül 63-at játszott tegnap, ami a World Golf Championships versenysorozat 1999-es létrehozása óta a legalacsonyabb utolsó kör egy győztestől WGC-versenyen, és hogy a golfban egyet napon mekkorát változhat a világ, azt jelzi, hogy öt ütés hátrányából három ütés előnyt fabrikált a német sztár vasárnap. Kaymer először tudott világbajnoki versenyt nyerni, ráadásul azért is különösen fontos volt számára a siker, mert, bár jól indult számára a szezon – simán megnyerte az Abu Dhabi Championshipet és a világelsőséget is megszerezte –, tavasszal hullámvölgybe került, amiből csak most mászott ki véglegesen.
„Eddig csak egy elfogadható szezon volt, most már egy jó szezon az idei.” – mondta Kaymer a győzelem után, majd magyarázattal szolgált a hullámvölgyére is: „Miután világelső lettem, megváltozott az életem, de nemcsak az enyém, hanem azoké is, akikkel együtt dolgozom és a családomé is. Néha kicsit kényelmetlen volt, mert nem voltam hozzászokva a reflektorfényhez, egy kis idő kellett, hogy megszokjam.”
A WGC-HSBC Championson aratott győzelem már a tizedik volt Kaymer számára a European Touron, ráadásul a Sanghajban nyert 842 ezer eurónak (1,2 millió dollárnak) köszönhetően feljött a második helyre a European Tour kereseti listáján, a világranglistán pedig mától újra a negyedik helyen jegyzik.
Bár Luke Donald nem játszott a sanghai világbajnoki versenyen, mégis ő volt a hét egyik nagy nyertese. Egyrészt Keegan Bradley, aki az első fordulóban nagyon bekezdett, két 72-es körrel végül a legjobb tízen kívül végzett, így a PGA Tour Év Játékosa szavazáson nagyon kevés dolog szól az angol világelső ellen. Másrészt továbbra is több mint 1 millió euró az előnye a European Tour kereseti listáján, vagyis egyre közelebb van a történelmi tetthez, hogy mind a két nagy profi versenysorozat (PGA Tour, European Tour) kereseti listája az ő nevével kezdődjön év végén.
Az oldal átalakulásával párhuzamosan átalakulunk a Facebookon is. Kövesd a golfnews.hu-t, mert a golfportal.hu napjai megszámláltattak!
Leveles-Barta Zsolt 2011. november 17. 20:37
Én is szeretném kifejezni sajnálatomat, bár valahogy nem vagyok teljesen meglepődve...Valóban a leginformatívabb hazai golfportál volt a GOLFNEWS. Őszintén remélem, hogy ez csak egy átmeneti állapot és hamarosan visszatér... Nekrológ »
Lehoczky Gábor 2011. november 17. 17:22
Nagy sajnálattal olvastam a hírt. Igazán sajnálom, hogy egy autentikus hírforrás eltűnik, remélem csak időlegesen a hálóról. Szívesen olvastam az aktuális híreket.Mit írhatnék a végére? Remélem még hallunk rólatok...... Nekrológ »
Kiss Ferenc 2011. október 27. 11:54
Kedves Gábor!Köszönöm a gyors tájékoztatást!(bár, olvasva a módosítást, sokat nem segített a játékoson...):o(Kiss Feri... Három fő szabály változik »