A világelső otthon maradt

frissítve: 2011. november 3. 16:04

szerző: Király Levente

forrás: AP


cikk:

Golfnews.hu - A Magyar Golf Magazin


Keegan Bradley vezeti az HSBC Champions világbajnoki versenyt

 

Luke Donald távollétében még egy utolsó esélyük nyílt a PGA Tour Év Játékosa címre pályázó versenyzőknek a WGC-HSBC Champions világbajnoki tornán. Ezzel a PGA Championship bajnoka, Keegan Bradley tudott élni az első fordulóban, amely során bogey-mentes 65-öt ütött a 25 éves újonc, és két ütés előnnyel az élre állt.
 
Ma kezdődött Sanghajban a legnagyobb ázsiai golfverseny, az HSBC Champions, amely tavaly óta tartozik a World Golf Championships sorozatba, vagyis a világbajnoki versenyek sorába. Mint ilyen, minden nagy profi szervezet elismeri, ennek ellenére a PGA Touron felemás a verseny státusza, az itt nyert pénzdíjak nem számítanak bele a kereseti listába, ugyanakkor idéntől beszámítják a hivatalos győzelmek közé – ez egy kis vitát is okozott, hiszen emiatt csúszik az Év Játékosa díjról való szavazás.
 
Az első forduló összefoglalója
 
Ennek legnagyobb esélyese, Luke Donald mégsem ment el a versenyre, felesége ugyanis a napokban várja második gyermekük születését, de Webb Simpson sem utazott el Kínába, aki előtt a PGA Tour kereseti listájűn az élen végzett a világelső. Ott van viszont a hiányzókkal együtt is fantasztikus mezőnyben Keegan Bradley, akit a harmadik esélyesnek tartanak az Év Játékosa címre, és az első fordulóban a vezetést is megszerezte a PGA Championship idei bajnoka.
 
Bradley komoly hiba nélkül játszotta végig a napot a Sheshan International Golf Club 6530 méter hosszú, par 72-es pályáját, egyetlen bogeyt sem ütött, és maximálisan kihasználta a par ötös szakaszokon adódó lehetőségeket – ezeken három birdiet, a 18-ason pedig remekbe szabott eagle-t ütött, így összességében 65-öt játszott, aminek köszönhetően két ütés előnnyel várhatja a folytatást Bradley.
 
„Minden héten le vagyok nyűgözve attól, hogy kikkel játszom együtt.” – mondta Bradley, aki két éve még a Hooters Touron, tavaly pedig a Nationwide Touron versenyzett, idén PGA Tour-újoncként robbant be a világ élmezőnyébe, és ma épp Lee Westwood és Adam Scott társaságában játszott. „Egy ilyen csoportban lenni egy ilyen versenyen nagy elismerés és sokat jelent számomra. Tudom, hogy nagy tétje van a versenynek, díjakról dönthet, de most csak arra koncentrálok, hogy megpróbálok győzni.”
 
Az élmezőny az 1. nap után:
Bradley -7
Jacobson -5
Noren -5
Van Pelt -5
Choi -4
Jaidee -4
Rose -4
Toms -4
Bradley mögött hármas holtverseny alakult ki a második helyen két svéd, Fredrik Jacobson és Alexander Noren, illetve Bo Van Pelt mögött, aki múlt héten fölényesen nyerte az Asia Pacific Classicot Malajziában. További négy játékos ütött 68-at, köztük K. J. Choi és Justin Rose, míg 69-cel egy nagyobb csoport található, benne Westwooddal, Scott-tal, Martin Kaymerrel és Graeme McDowell-lel.
 
A címvédő, Francesco Molinari egészen a hajráig a közvetlen élmezőnyben volt, ám az utolsó két lyukon három ütést vesztett, így 70-nel zárta a napot, akárcsak a múlt heti Shanghai Masters győztese, Rory McIlroy, Charl Schwartzel, Paul Casey és Ian Poulter.

 


A legfrissebbek

Nekrológ | A végére tartogatta a legjobbját | Fredrik Jacobson állt az élre Sanghajban | Újabb női próbálkozás a férfiak között? | Kettőből kettő | Egyméteres putton múlt kétmillió dollár |

Hozzászólások

Hirlapom

Kövessen minket Twitteren is!

    Társoldalaink: www.zengomotorsport.hu | michelisz.com | mxonline.hu | eljunkjol.hu | kps.hu | bh | cseppmentes.hu | medikommunikacio.hu | bergmanmedia.com | shop.bergman.hu | zebe.hu | ducatiruhazat.hu | malaguti.hu | hosegriado.hu | coolker.hu | www.astellasazorvosokert.hu