#Alexander Noren

A világelső otthon maradt

  Luke Donald távollétében még egy utolsó esélyük nyílt a PGA Tour Év Játékosa címre pályázó versenyzőknek »

El Nino egyenesbe került

  Karrierje legjobb egymás utáni két fordulóját produkálta Sergio Garcia a Castello Mastersen, azok után ugyanis, hogy tegnap 63-at ütött, ma 64 ütésből »

Otthon, édes otthon

  Közel három év után nyerhet újra versenyt Sergio Garcia, a spanyol sztár ugyanis pénteki 63-as körének köszönhetően két ütés »

Túlélni a 17-est

  Mivel hatalmas, tizenegy ütéses előnnyel kezdhette Alexander Noren a Stockholmban rendezett Nordea Masters utolsó fordulóját, valószínűtlen volt, hogy elveszítheti »

Más ligában játszik

  Nagy profi versenyeken ritkaságszámba megy, hogy valaki annyira kiemelkedjen a mezőnyből, mint azt Alexander Noren teszi a Nordea Mastersen. Noren ugyanis azok után, hogy a verseny felénél »

Névrokonok az élmezőnyben

  Nagyon kevés hibával játszott a első két fordulóban Alexander Noren, aki 67-66-os körökkel szerezte meg a vezetést a Stockholmban zajló Nordea Masters European »

Nem fáradt el

  Szokás szerint a berkshire-i Sunningdale-ben rendezték tegnap az Open Championship nemzetközi selejtezőinek európai döntőjét, ahol 72, többségében ismert »

Két hole in one egy versenyen

  A hétvége két napján összességében csupán egy ütéssel játszott par alatt, de üldözői hibáit kihasználva meg tudta »

Nagy lökést adott a sikeres kvalifikáció Norennek

  Nagyszerűen hajrázva, az utolsó öt lyukon négy birdiet ütve, sorozatban második 67-es körének köszönhetően az élre állt Alexander Noren »

Westwood bizonyított

  Lee Westwood, aki múlt heti indonéziai győzelmével visszaszerezte a világelsőséget, nagyon eltökélten nyilatkozott a Ballantine’s Championship előtt, mondván, »

Ír éllovas Szöulban

  Damien McGrane 66-ot játszott csütörtökön a Ballantine’s Championship első fordulójában és ezzel egy ütés előnnyel élre állt a 40 »

Rory újabb esélye

  Rory McIlroy immár egyedül vezeti a Maybank Malaysia Opent, ám szombaton a viharos időjárás miatt újra sokat állt a játék, így az élboly még »

Hol van már a Masters?

  Tartja a szavát Rory McIlroy, aki a Masters utolsó körében történt szétesése után már jó párszor elmondta, hogy a negatív élmény »

Masters másnaposság

  Alexander Noren nagyszerű játékkal, kilenc birdievel és egyetlen bogeyval teljesítette a Kuala Lumpur Golf & Country Club pályáját csütörtökön, »

Kaymer nem lassít

Martin Kaymer szombaton újra bizonyította, hogy egyik kedvenc pályáján, az Abu Dhabi Golf Clubban képtelen rosszul játszani – az Abu Dhabi HSBC Golf Championship harmadik »

A feltörekvő sztár újabb nagy napja

  Továbbra is bombaformában játszik a dél-afrikai Charl Schwartzel, aki múlt heti, Johannesburgban aratott győzelme után négy nappal az Abu Dhabi HSBC Golf Championship »

Svédek a napsütésben

  Az első öt között három svéd játékost is találhatunk a Vilamourában zajló Portugal Masters első fordulóját követően, köztük »

Spanyol hős Ausztriában

  Izgalmas végjátékot hozott az Austrian Golf Open utolsó fordulója vasárnap, amely során Jose Manuel Lara fantasztikus 64-es eredménnyel ledolgozta négyütéses »

SASRA SAS A VÁLASZ

A golfpályán nem történnek dolgok véletlenül, Svájcban, az Omega Masters folyamán is mindennek megvan a miértje. Amilyen önbizalommal Alexander Noren kiütötte »

NOREN CÉLRA TART

Alexander Noren vezeti Svájcban a szombati forduló után az Omega European Masters mezőnyét miután csodálatos gurításokkal büszkélkedhetett. A 27 éves »

Hirlapom

Kövessen minket Twitteren is!

    Társoldalaink: www.zengomotorsport.hu | michelisz.com | mxonline.hu | eljunkjol.hu | kps.hu | bh | cseppmentes.hu | medikommunikacio.hu | bergmanmedia.com | shop.bergman.hu | zebe.hu | ducatiruhazat.hu | malaguti.hu | hosegriado.hu | coolker.hu | www.astellasazorvosokert.hu