#Magyar Golf Szövetség
Keresik az utánpótlást
Tegnap hozta nyilvánosságra a Magyar Golf Szövetség, hogy Future Stars néven új programot indított a junior válogatott utánpótlásának »
Pert vesztett a Magyar Golf Szövetség
Több mint egy éve húzódik már az a fegyelmi ügy, amit a Magyar Golf Szövetség elnöksége indított N. Attila ellen egy, a honlapunkon megjelent interjút »
Egy kitüntetés visszhangja
Csütörtökön látott napvilágot a hír, hogy Damian MacPherson, az Old Lake Golf Club szakmai igazgatója, egyben a válogatott szövetségi kapitánya »
Ünnepel a Magyar Golf Szövetség
Az első magyar golfklub, a Budapesti Golf Club alapításának századik évét, avagy a magyar golf fennállásának centenáriumát ünnepelte »
A visszaadott szabadkártya története
Kevesen tudják, hogy Kővári Dániel mellett egy másik magyar játékos is indulhatott volna a múlt heti Francia Nyílt Stroke Play Bajnokságon (Murat Kupa), »
Július 1-től új főtitkár az MGSZ élén
Fucskó Tünde közel tíz éve végzi kiválóan, nagy elkötelezettséggel, és szakértelemmel főtitkári munkáját, »
Kevesebb helyen lesz Nyílt Hétvége
Bár a Magyar Golf Szövetség hivatalos szórólapjain továbbra is úgy hirdeti a Nyílt Hétvége rendezvényét, hogy az ország összes »
Felfordult rajtlista
Hosszú várakozás után este negyed tíz körül jelent meg az Eagle rendszerben a 22. Magyar Kupa második fordulójának startlistája, aminek furcsasága, »
Személyeskedésbe torkollott a vita
Ahogy az várható volt, a legtöbb vitára az alapszabály módosítása körüli kérdésekben került sor a közgyűlésen, ami »
Változások az alapszabályban
Az idei közgyűlés hetedik, de talán legfontosabb napirendi pontja az Alapszabály módosításáról szóló javaslat, amit a Magyar Golf Szövetség »
Kisebb lesz az idei költségvetés
A Magyar Golf Szövetség közgyűlése a 2011. évi költségvetési terv bemutatásával és megtárgyalásával folytatódott, »
Pénzügyi kérdések a közgyűlésen
A Magyar Golf Szövetség elnöke, Sugár András - mintegy húsz perc késéssel – nyitotta meg a 2011. évi közgyűlését, amiben elsősorban »
A közgyűlés témái
Ma délelőtt 10 órára hívta össze az éves, rendes közgyűlését a Magyar Golf Szövetség. amire a Magyar Sportok Házában kerül »
Nem olyan sima ügy
Több mint fél éve húzódik a Magyar Golf Szövetség által N. Attila ellen indított fegyelmi ügy, ami ugyan szövetségi szinten már lezárult, »
A márciusi elnökségi ülés határozatai
Timm Riggert és Gamsz László lemondása által megüresedett helyekre az elnökség a közgyűlésnek két olyan személyt javasol megválasztani, »
Hogyan működik a közgyűlés?
A Magyar Golf Szövetség legfelsőbb és legfontosabb szerve a közgyűlés, amelyet legalább egyszer minden évben össze kell hívni. Az idei rendes közgyűlésre »
Amit az EGA-kártya kiadásáról tudni kell
Kedves Éva! A felvetések az után kiáltanak, hogy a golfjáték egyik alap dokumentumaként szolgáló EGA Handicap System című kiadványt »
Fegyelmi határozatok
A közelmúltban két fegyelmi ügyben, Tar László és Németh Attila ügyében hozott az MGSZ Fegyelmi Bizottsága elsőfokú, valamint a Magyar Golf »
Merre tart a szövetség?
A magyar golfélet több területének is fontos szereplője: hosszú évek óta a Magyar Golf Szövetség főtitkára, és mint ilyen a szakmai munka egyik »
A Golf Expón jártunk
Galéria: A Golf Expo képekben Szombat délután hatalmas volt a forgatag az Utazás Kiállításon, amelynek keretén belül zajlik az idei Golf »
Sugár András a középtávú golfstratégiáról
Szerdán hozta nyilvánosságra a Magyar Golf Szövetség a Középtávú Sportágfejlesztési Stratégiáját, amiben a sportág »
Újra összejött a válogatott
Vasárnap megtartotta idei második edzésnapját a junior válogatott, ami hasonlóan zajlott, mint az egy hónappal ezelőtti összetartás: táplálkozás-tanácsadás, »
Csütörtöktől Golf Expo
A héten kerül megrendezésre a harmadik Golf Expo az Utazás kiállítás keretén belül a Hungexpo területén, ahol a Magyar Golf Szövetség »
Mikor lesz Magyarországon népszerű a golf?
A Hegedűs Gáborral készült beszélgetésünk befejező részében néhány gondolat erejéig visszatérünk a magyar versenygolf kritikus »
Minden a magyar válogatottról
Folytatjuk beszélgetésünket az ex-szövetségi kapitánnyal, Dr. Hegedűs Gáborral, akit ezúttal a magyar válogatott élén eltöltött »
A magyar golf anatómiája
A hazai golféletben az elmúlt közel 25 évben különböző szerepekben – amatőr bajnokként, profi oktatóként, szövetségi kapitányként »
2 millió forint golfra
Múlt héten tartotta rendkívüli elnökségi ülését a Magyar Olimpiai Bizottság, amely során nyilvánosságra hozták, hogy »
Nem kell változtatni a szövetség működésén
A Magyar Golf Szövetség múlt pénteken kiadott közleményében hozta nyilvánosságra Timm Riggert lemondását, aki 2008 februárja óta »
Lemondott Timm Riggert
Timm Riggert, a Magyar Golf Szövetség Marketing bizottságának vezetője családjával külföldre költözött, és bár szívesen látta »
Lezajlott a fegyelmi tárgyalás
Január 12-én zajlott le a Németh Attila ügyében kezdeményezett fegyelmi eljárás tárgyalása, amin azonban az érintett sem személyesen, »
Megkezdődik a válogatott felkészülése
Az új szövetségi kapitány, Damian MacPherson január 29-ére hirdette meg a junior válogatott első hivatalos edzésnapját, amelyre ma küldte ki a meghívókat »
Németh Attila ügye folytatódik
Bár a fegyelmi bizottság előző elnökének, Dr. Muskovszky Gábornak lemondásával néhány hétre leállt a Németh Attila ellen - a honlapunkon »
Rendet ígér az új kapitány
Miután a Magyar Golf Szövetség decemberi elnökségi ülésén az eddigi szövetségi kapitány, Dr. Hegedűs Gábor lemondott, helyét »
Lemondott a szövetségi kapitány
A mai elnökségi ülésen jelentette be lemondását a szövetségi kapitányi posztról Dr. Hegedűs Gábor, aki az elmúlt három évben »
A szövetség ügyvédje reagál
Az MGSz Fegyelmi Bizottságának (FB) eljárásáról megjelent interjúk, cikkek késztettek arra, hogy a Szövetség jogi képviselőjeként „tollat »
Németh Attila újra megszólal
Németh Attilával készített szeptemberi interjúnknak komoly visszhangja volt a magyar golftársadalmon belül, olyannyira, hogy a Magyar Golf Szövetség egy »
Változás a fegyelmi bizottság élén
Lemondott a Magyar Golf Szövetség fegyelmi bizottságának elnöke, Dr. Muskovszky Gábor. Döntését azzal indokolta, hogy ügyvédi munkája »
Év Golfozói 2010
A múlt héten hozta nyilvánosságra a Magyar Golf Szövetség az idei Év Golfozói és az Év Golfklubja díjak nyerteseit, akik majd a jövő márciusi »
Ismét bíróképzést indít a szövetség
A Magyar Golf Szövetség 2011-ben szabály tanfolyamot és golfbíró-képzést indít. Várunk olyan alapvető gyakorlati golfozási ismeretekkel »
Létrejön a Golfbajnokok Társasága
A jövő évi centenáriumi programok előkészítése valamint az 2010-es Év Golfozói és Legsikeresebb Golfklubja megválasztása volt a fő témája »
Nincsenek meglepetések a ranglistán
A váratlan jó időnek köszönhetően idén picit hosszabbra nyúlt a golfidény, de a ranglistaversenyek sora már néhány hete véget ért, és »
Két év eltiltás fegyelmi vétségért
Tegnap tartotta a Magyar Golf Szövetség sportfegyelmi bizottsága a szeptember 25-i Balaton Golf Kupa ranglistaversenyen történt fegyelmi vétség miatti kizárás »
Újra Balatonudvariban a Young Masters
Múlt héten jelentette be a Magyar Golf Szövetség vezetése, hogy a 16 év alattiak legnagyobb európai egyéni versenyének, a European Young Mastersnek 2011-ben »
A golfot sportként kell eladni
Timm Riggert személyében új vezetője van a Magyar Golf Szövetség marketing bizottságának, akit új feladatköréről, valamint a Young Mastersről »
A gyerekek kitartottak
Országos Ifjúsági Felmérő Miközben több klubverseny is félbeszakadt vasárnap a hűvös, esős időben, ami a pályákat és »
Miért beteg a magyar golf?
Legyen szó nyilvános fórumokról vagy magánbeszélgetésekről, határozott véleményét sosem rejti véka alá Németh »
Minden a Magyar Kupáról
Hagyományosan az idény első szövetségi versenye a Magyar Kupa, ám az eredeti, májusi időpontban Vámospércsen a viharos időjárás miatt nem sikerült »
Gödön lesz a Magyar Kupa
Az elnökség 15 fős létszámából 12-en vettek részt a tegnapi ülésen, melynek legfontosabb témája a European Young Masters értékelése »
Mi történik a golf utánpótlásban?
Kevés szó esik idén a Junior Tourról, és kritika is érte a versenysorozat színvonalát illetve szervezettségét. A Magyar Golf Szövetség »
A szövetségi kapitány hivatalos értékelése
A Boys Challenge Trophy egy kvalifikációs verseny, amely célja a 18 év alatti csapat Európa bajnokságra való feljutás. Az első 3 csapat jut tovább a selejtezőből »
Egy hét múlva kezdődik a Young Masters
Közeleg az idény magyar szempontból talán legfontosabb golfversenye, a Balatonudvariban megrendezésre kerülő European Young Masters, aminek keretében Európa »
Sugár András a Junior Openről
Csütörtök délután jelent meg a hír a Magyar Golf Szövetség honlapján, hogy az augusztus 6-8. között megrendezésre kerülő Ericsson Junior »
Máriavölgyben lesz a Junior Open
A Pannónia Golf & Country Club pályáján kerül megrendezésre az Ericsson Junior Magyar és Nyílt Golfbajnokság 2010. augusztus 6-8 között, »
Mi a heyzet Gödön?
A Pólus Palace Golf Club kálváriája az egész magyar golféletet rendkívül negatívan érinti, hisz Gödön nemcsak a kevés 18 lyukú »
Új helyszínen a Junior Bajnokság
Tegnap tartotta a Magyar Golf Szövetség elnöksége idei harmadik ülését, melynek fő témája a három hét múlva kezdődő Junior Európa »
SZINTEFELMÉRŐ VERSENY
A Magyar Golf Szövetség az Országos Szintfelmérő Versenyét vasárnap tartotta a budafoki Highland Golf Club-ban. Fucskó Tünde főtitkár »
SUGÁR INTERJÚ
Hogy került a Golfportal.hu szerkesztője tegnap este Sugár András elnök úr elé, hogy kérdezzen az elnökségi ülésen megtárgyalt napirendi »
SAJTÓKÖZLEMÉNY
Először Junior Golf Európa Bajnokság Magyarországon 2010. július 20-24. között a Royal Balaton Golf & Yacht Club-ban A Magyar Golf Szövetség »
ELNÖKSÉGI ÜLÉS
Ma délután a Magyar Golf Szövetség elnökségének tagjai találkoznak a Magyar Sportok Háza konferencia termében, hogy ülésükön »








