#Sergio Garcia

Kettőből kettő

  Azok után, hogy három éven át egyetlen győzelmet sem aratott, Sergio Garcia most két hét alatt immár a második versenyét nyerte a European Touron, amikor »

A példaképével játszhat

  A második fordulóban par fölött játszott, mégis megőrizte két ütés előnyét Richie Ramsay a Valderrama Golf Clubban zajló Andalucia Mastersen, »

Valderrama kifogott a mezőnyön

  Fantasztikus teljesítményt nyújtott Richie Ramsay az Andalucia Masters első fordulójában, 65-öt ütött ugyanis ma a kontinentális Európa egyik legnehezebb »

Sevének ajánlotta a sikert

  Már a harmadik forduló után is hatalmas fölénnyel vezette Sergio Garcia a Castello Masterst, de az utolsó napon előnyét még tovább tudta növelni, és »

El Nino egyenesbe került

  Karrierje legjobb egymás utáni két fordulóját produkálta Sergio Garcia a Castello Mastersen, azok után ugyanis, hogy tegnap 63-at ütött, ma 64 ütésből »

Otthon, édes otthon

  Közel három év után nyerhet újra versenyt Sergio Garcia, a spanyol sztár ugyanis pénteki 63-as körének köszönhetően két ütés »

Eagle a leghosszabb par négyesen

  Bogey-mentes 64-es körének köszönhetően két ütés előnyre tett szert Ross McGowan a Castello Masters első napja után – a 29 éves angol játékosnak »

A majorök legjobbja

  Minden évben érdekességet jelent megvizsgálni, hogy a négy major bajnokságot összevetve mely játékosok szerepeltek a legjobban. Idén is csak kevesen, »

Spanyol playoff Münchenben

  Galéria: BMW International Open, 4. forduló   Számíthattunk rá, hogy kiélezett csatát hoz a BMW International Open utolsó köre, ám »

Kilenc ütés a par ötösön

  Galéria: BMW International Open, 3. forduló   Már a harmadik forduló végjátéka is izgalmasan alakult Eichenriedben a BMW International Openen, ahol nagyon »

Sergio Garcia belendült

  Galéria: BMW International Open, 3. forduló   Javában zajlik már a BMW International Open harmadik fordulója a Golfclub München Eichenriedben, ahol az éllovasok »

McIlroy történelmet írt

  Tiger Woods-i magasságokban járt pénteken Rory McIlroy, aki még úgy is megdöntötte a US Open történetének legjobb első 36 lyukú eredményének »

Rory megint bekezdett

  Akárcsak a tavalyi Open Championshipen és az idei Mastersen, a tegnap kezdődött US Open első napján is Rory McIlroy bizonyult a legjobbnak. Ezúttal ráadásul magasan kiemelkedett »

A nagy remények napja

  A US Opent megelőző hét első napja minden évben kiemelt jelentőséggel bír az év második major bajnoksága szempontjából, hiszen ekkor rendezik az amerikai »

Az idei legfiatalabb győztes

  A PGA Tour 2011-es szezonjának legrosszabb győztes eredményével nyerte Keegan Bradley a Byron Nelson Championshipet, aminek utolsó napját a nyolcadik helyen kezdte a fiatal amerikai, »

Love huszonötödször

  Tegnap rendezték a júliusi Open Championship nemzetközi selejtezőjének amerikai döntőjét, amelyre 78, többségében jól ismert PGA Tour játékos »

Sergio sorozata veszélyben

  Könnyen lehet, hogy a kvalifikációs versenyen való részvételre kényszerül Sergio Garcia, ha részt akar venni az idei US Openen, eddig ugyanis nem tudta biztosítani »

Karriercsúcs pénteken

  Jamie Donaldson pénteken 61-et játszott, ami karrierje legjobb eredménye, és ezzel élre állt a Volvo China Open második fordulója után. A 35 éves »

Han szólóban vezet

  A 19 éves koreai újonc, Han Chang-won vezeti a Volvo China Opent az első forduló után bogey-mentes 64-es eredményének köszönhetően. Han mindössze kilenc éve »

Nagy nevek a szponzortalan versenyen

  A Masters utáni pihenőt követően egyre több sztár tér vissza a héten a golfpályákra: az e heti PGA Tour versenyen, a Heritage-en hét top 20-as játékos »

Élre ütötte magát a mosolygós spanyol

  Sokáig úgy tűnt, hogy Rory McIlroy csütörtök délelőtt elért 65-ös eredményét senki nem fogja tudni megismételni a Masters első fordulójában, »

Kevesebb edzés a skót sikerének titka

  A legjobb skót golfozó, Martin Laird úgy határozott a szezon előtt, hogy ezentúl ritkábban látogatja meg edzőjét, mivel tavaly akkor érte el legjobb eredményeit, »

A türelem rózsát termett

  Sorozatban második 65-ös körével Justin Rose átvette a vezetést a Transitions Championship harmadik napján, és bár szoros az élmezőny az utolsó »

Sergio Garcia az önbizalmát építi

  A floridai Innisbrookban zajló PGA Tour verseny, a Transitions Championship második körében alaposan átalakult az élmezőny. Két amerikai, Garrett Willis és »

Önmagát büntette az ausztrál

  Idén máshogy készül a Mastersre az angol sztár, Paul Casey, aki szokásával ellentétben rajthoz állt a Transitions Championshipen, és ha már »

A világelső ismét pályára lép

  Martin Kaymer, a világelsőséget két hete őrző német sztár vendégszereplése lesz a Transitions Championship, az aktuális PGA Tour verseny legnagyobb érdekessége, »

Sztárok adóproblémái

  Miközben a világ legjobb profi golfozói hatalmas bevételekkel rendelkeznek, nem ritkán előfordul, hogy összeütközésbe kerülnek az adóhatóságokkal. »

Keleti varázslat spanyol módra

  Ritkán látható fordulatokkal tarkított utolsó kört játszottak a Dubai Desert Classic éllovasai vasárnap, amikor a nagy sztárok helyett az európai »

A szél bekavart

  Az erős és kiszámíthatatlan széllökések alaposan megnehezítették a későn indulók dolgát szombaton a Dubai Desert Classic harmadik körében, »

Woods előretört

  A Dubai Desert Classic második fordulójának legfontosabb eseménye az volt, hogy a pénteki napon ismét a „régi” Tiger Woodsot láthattuk a pályán »

McIlroy második otthona

  Miközben mindenki a délutáni csoportok között indult Westwood-Kaymer-Woods flight kezdésére várt, addig Rory McIlroy már délelőtt olyan eredményt »

Monty saját pályájának áldozata lett

  64-et játszott és ezzel két ütés előnyre tett szert az első fordulót követően Johan Edfors a Bahreinben zajló Volvo Golf Champions elnevezésű European Tour »

Előny Kaymernél

  Kezdetét vette a European Tour szezonzáró szuperversenye, a Dubai World Championship, aminek csütörtöki, első fordulójában a svéd Robert Karlsson 65-ös »

Egyre távolabb a címvédés Tigertől

  Nem sikerült közelebb férkőznie az élmezőnyhöz a címvédő Tiger Woodsnak a JBWere Australian Masters második fordulójában, amikor a hatalmas szélben »

Nem úszta meg a beszólogatást Tiger

  Úgy utazott Tiger Woods Ausztráliába a ma kezdődött JBWere Mastersre, hogy egy ideig ez lesz az utolsó verseny, amin címvédőként indulhat, ezért rendkívül »

Észak-ír affér

Rendkívül fordulatos harmadik forduló után holtverseny alakult ki Graeme McDowell és Gareth Maybin között az első helyen az Andalucia Valderrama Mastersen 54 lyuk lejátszását »

Hazai éllovas Valderramában

  Az első forduló után Pablo Larrazabal vezeti az Andalucia Valderrama Masterst, miután a 27 éves spanyol bogey-mentes 66-ot játszott csütörtökön a híres »

Sikertelen visszatérés

  Nem sikerült cutba jutnia a Castello Mastersen Sergio Garciának, aki két hónap kihagyás után indult el ismét a European Touron a héten. A versenyzésnek nagy »

Sergio focira váltott

  Nem tétlenkedéssel tölti idejét Sergio Garcia azóta sem, hogy augusztus elején bejelentette, két hónapra önkéntesen felhagy a versenyzéssel, »

Folytatódik a hajsza

  Csütörtöktől kezdődően a Royal Birkdale Golf Club ad otthont az idény utolsó kiemelt női bajnokságának, a Női British Opennek, ahol folytatódhat a harc a világelsőségért, »

Világsztárok között a két magyar fiatal

  Bár a Junior Open Championship már véget ért, az ott indult fiatalok számára az R&A különleges programról gondoskodott, ugyanis minden résztvevőnek »

Csillaghullás Münchenben

  Kiesett Ernie Els, Robert Karlsson és Sergio Garcia is a BMW International Open további küzdelmeiből pénteken, miközben az első tíz között továbbra sem találhatunk »

Garcia újabb betlije

  Rájár a rúd Sergio Garciára, a spanyol klasszis az elmúlt másfél évben csak szenved a golfpályán, a világranglistán a második »

MANUEL ÜZEMMÓD MADRIDBAN

Manuel Quiros szenzációs teljesítménnyel, par alatt tízzel nyitott a Centro Nacional de Golf pályáján a Madridi Mesterek tornáján és ezzel kétütéses »

HÁROM A DÉL-AFRIKAI IGAZSÁG

  Charl Schwartzel az a dél-afrikai golfozó, akinek a nevét minden spanyol golfszakíró megtanulta helyesen írni, noha egy latin tollforgatónak nem könnyű »

Hirlapom

Kövessen minket Twitteren is!

    Társoldalaink: www.zengomotorsport.hu | michelisz.com | mxonline.hu | eljunkjol.hu | kps.hu | bh | cseppmentes.hu | medikommunikacio.hu | bergmanmedia.com | shop.bergman.hu | zebe.hu | ducatiruhazat.hu | malaguti.hu | hosegriado.hu | coolker.hu | www.astellasazorvosokert.hu