NAPFÉNYES RAJT
frissítve: 2010. március 30. 14:12
szerző: Palotásné Horváth Zsuzsa
cikk:
MGNE klubnap a Highlanden
Mint a felbolydult darázsfészek olyan volt hétfő reggel a Highland Golfclub háza tája. Ragyogó napsütésben közel száz nő várta, hogy végre elkezdődjön az MGNE idei golfszezonja.
Nagy megtiszteltetés volt egyesületünk számára, hogy Sugár András a Magyar Golf Szövetség elnöke köszöntötte tagjainkat az első klubnapon. Bejelentette, hogy egyesületünket pártoló tagként felvették a MGSZ-be. Tájékoztatást kaptunk a Golf Szövetség idei terveiről, és azokról a lehetőségekről, ahol az MGNE hasznosan tud bekapcsolódni a Szövetség életébe.
Rövid eligazítás után csapatokban indultunk a pályára. A szokásos rend szerint, a kezdők oktatókkal három csoportba osztva ismerkedtek a golf alapjaival. A pálya engedéllyel nem rendelkező, de tavaly már az alapokat elsajátító lányok a paar 3-as pályán élvezhették a játékot. Nagy örömünkre szolgált, hogy a 9 lyukú pályára jelentkezők száma megduplázódott tavaly óta. Több mint 30 „igazi” golfozó nő vetélkedett házi bajnokságunkon.

Az MGNE egyesület első idei klubnapja. /Palotásné Horváth Zsuzsa felvétele
A legjobb eredményt az élete első versenyén induló Mervóné Kaincz Katalin érte el 49 nettó ponttal, akit sajnos a szabályok szerint ki kellett zárni az értékelésből, de teljesítményét elismerő tapssal jutalmaztuk. Külön élmény volt a Golf USA támogatásával megvalósuló put tverseny első fordulója. A nyolc alkalomból álló sorozat győztese egy szuper puterrel lesz gazdagabb a szezon végén!
A finom ebéd után jutott program délutánra is bőven. Gágyor Gábor golfbíró rövid ismertetőt tartott a golf etikettről, alapfogalmakról, golfszabályokról. Néhány olyan izgalmas „esetet” is hozott, ami a rutinosabb játékosok érdeklődését is felcsigázta. Előadásának legfontosabb mondandója az volt, hogy a golfszabályokat nem csak illik ismerni, de hasznos is tudni, mert legalább annyi könnyítést kaphatunk a játék során, mint amennyi a megkötések száma!
Délután folyamán dr. Bakó Katalin bemutatta az Együtt A Daganatos Gyerekekért Alapítvány munkáját. Reméljük, egyesületünk a jövőben segítségére lehet a kis betegeknek. Az együtt működés lehetséges formájáról megkezdtük a megbeszéléseket.
A délutáni szabad gyakorlásra alig maradt időnk, de az első tavaszi napfénytől és élményektől kipirulva mindenki elégedetten indult haza.
Április utolsó hétfőjén újra találkozunk!
Palotásné Horváth Zsuzsa
MGNE elnökségi tag
Eredmények:
A legfrissebbek
Nekrológ |
A végére tartogatta a legjobbját |
Fredrik Jacobson állt az élre Sanghajban |
Újabb női próbálkozás a férfiak között? |
A világelső otthon maradt |
Kettőből kettő |