Nekrológ
Búcsú az olvasóktól
Mint az bizonyára mindenki számára feltűnt, oldalunk jó ideje nem frissült már – sajnos a hír igaz, a golfnews jelenlegi formájában nem működik tovább. A döntésnek anyagi oka van, nem tudtuk financiálisan működőképessé tenni a honlapot, noha meggyőződésünk szerint olyan értéket hoztunk létre, ami hiánypótló volt, és büszkén állíthatjuk, hogy a golfnews a világon bárhol megállta volna a helyét.
Hiánypótló, mert napi rendszerességgel a golfnews volt az első sajtótermék, ami sportként foglalkozott a golffal, és nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy olyan eseményekről számoljunk be, amelyeknek valóban van sportértéke (de nem állítjuk, hogy ezt száz százalékban sikerült megvalósítani).
A legszínvonalasabb profi versenyek mellett a legnagyobb amatőr bajnokságokat, illetve természetesen a legjobb magyar versenyzők külföldi szerepléseit is figyelemmel követtük. Idén több nagy profi versenyről is helyszíni beszámolókat közöltük – a honlap működésének kétségkívül az volt a csúcspontja, amikor július közepén az egyetlen európai major bajnokság, az Open Championship történéseit a helyszínről, Royal St. George’s-ból tudósíthattuk.
Noha az elmúlt másfél évben jó néhány alkalommal megkérdőjelezték az integritásunkat, mi tiszta lelkiismerettel állíthatjuk, hogy a híreinkben mindig az objektivitásra törekedtünk, és kizárólag a golf fejlődésének érdekeit tartottuk szem előtt. Ugyanakkor honlapunkon a legkülönbözőbb véleményeknek adtunk helyt, szubjektív, blogszerű írásainkban – amelyek tartalmával természetesen lehet vitatkozni – pedig igyekeztünk a jelenséget, történések hátterét boncolgatni.
Magyarországon azonban a golf, a világ egyik legnépszerűbb egyéni sportjának fejlődése évek óta egy helyben toporog, ráadásul azt tapasztaltuk, hogy itthon a golf nem üzleti alapon működik, és legnagyobb megdöbbenésünkre a helyzet megváltoztatása ellen éppen azok tesznek a legtöbbet, akiknek ez alapvető érdekük, vagy éppenséggel feladatuk lenne.
Ilyen körülmények között csak ideig-óráig lehet működtetni egy vállalkozást, számunkra most jött el a búcsú ideje.
Ezúton szeretnénk minden kedves olvasónknak megköszönni az eddigi érdeklődését, véleményét, támogatását, és további jó golfozást kívánunk mindenkinek!
Nagy Bence, Király Levente
A legfrissebbek
A végére tartogatta a legjobbját |
Fredrik Jacobson állt az élre Sanghajban |
Újabb női próbálkozás a férfiak között? |
A világelső otthon maradt |
Kettőből kettő |
Egyméteres putton múlt kétmillió dollár |
Leveles-Barta Zsolt | 2011. november 17. 20:37
Én is szeretném kifejezni sajnálatomat, bár valahogy nem vagyok teljesen meglepődve...Valóban a leginformatívabb hazai golfportál volt a GOLFNEWS.
Őszintén remélem, hogy ez csak egy átmeneti állapot és hamarosan visszatér az oldal.
Az eddigi munkához csak gratulálni tudok!
Lehoczky Gábor | 2011. november 17. 17:22
Nagy sajnálattal olvastam a hírt. Igazán sajnálom, hogy egy autentikus hírforrás eltűnik, remélem csak időlegesen a hálóról. Szívesen olvastam az aktuális híreket.Mit írhatnék a végére? Remélem még hallunk rólatok...