A pályát Jack Neville és Douglas Grant tervezte és 1919. február 22-én nyitották meg. A tervezők elsődleges célja az volt, hogy minél több szakasz kövesse a sziklás Monterey öböl vonalát. A tervet a pálya 8-as vonalú designjával kivitelezték.

 

Az első profi tornát, a Monterey félsziget Nyílt Bajnokságát 1926-ban rendezték, 5000 dolláros összdíjazással. A texasi Harry „Huszár” Cooper nyerte 293 (+5) ütéssel. 1929-ben Pebble Beach adott otthont az első amerikai amatőr bajnokságnak. A matchplay versenyt Harrison R. Johnston nyerte meg Minnesotából, de a stroke play számolásnál érmes helyen bukkan fel Bobby Jones neve.

 

 

1947 óta itt rendezik meg a Bing Crosby nevével fémjelzett Pro-Am, mai nevén az AT&T Pebble Beach National Pro-Am tornát. A szokatlan 4-fordulós versenyt télen tartják. A vasárnapi forduló színhelye Pebble Beach, az első három nap round-robin formájú fordulóinak a Spyglass Hill, a Poppy Hills és Pebble Beach ad otthont, bár 2010-ben Poppy Hills-t kihagyva a Monterey Peninsula Country Clubban játszották a második fordulót. Szeptemberben ezen a pályán rendezik a Bajnokok Tornája Wal-Mart First Tee Opent a Del Monte golfpályával közösen.

 

Az eddig 4 US Open során itt avatták nyílt bajnokká Jack Nicklaust, Tom Watsont, Tom Kite-ot és Tiger Woods-ot. Utoljára 2000-ben rendeztek itt US Opent. 1961-ben ezen a pályán nyerte meg Jack Nicklaus az Amerikai Amatőr Bajnokságot. Úgyszintén ő diadalmaskodott az első US Open tornán 1972-ben.

(Wikipédia)

 

Pebble Beach – a név már önmagában erőteljes képeket és gondolatokat nyit a golfozók és nem golfozók fejében egyaránt. Íme, néhány jellemző gondolatfoszlány:

 

·        Neville és Grant munkája a pályakép. Ma leginkább H. Chandler Egan felelős a pálya arculatáért. 16 greent átépített (a 8-as és a 13-as MacKenzie-féle greeneket érintetlenül hagyta) és teljesen átalakította a bunker-rendszert is. Az eredeti légifelvételeken jól látszik a homokdűnék zseniális újraálmodása. Kár, hogy a 7-es és a 17-es greenek köré nem kerültek vissza az eredeti homokcsapdák, ennek ellenére Egan munkája az amerikai építészet történelmi pillanatait gyarapítja.

 

·        Felejtsd el a 8-as, 9-es és 10-es szakaszt. Játszhatsz bármilyen jól, itt ugrásszerűen megemelkedik majd az ütéseid száma. A Pebble Beach-i pályán a sikeres kör a kevésbé ismert szakaszokon nyújtott teljesítményben rejlik.

 

·        Egyes vélemények szerint a 18-as szakasz felmérésénél túlzásba estek. Szerintük ez egy 3-as fa – könnyed közelítő – wedge szakasz. A course ratingnél már bizonyára kimerültek voltak a szakemberek. A St. Andrews-i utolsó szakaszhoz hasonlóan ez is könnyen birdiezhető, ideális és kellemes, élménydús szakasz. A 18-ast alapvetően az idő teszi egyre magasabb hírértékűvé, aszerint, hogy kinek sikerül 2-ből megoldania.

 

·        A páratlan elhelyezkedés vonja el a figyelmet az Amerika-szerte legkisebb és legdurvábban egyenetlen kialakítású greenekről.

 

·        Ma már senkinek nem jutna eszébe ugyanígy kialakítani a Pebble Beach-et. A greeneket sokkal nagyobbra, játszhatóbbra terveznék, hogy a hobbigolfosok is szívesen látogassák és a szélviszonyok se ronthassák olyan mértékben az esélyeket. Az eredeti szakaszok, pl. a 6-os, elsőként esne áldozatul ennek a szemléletnek, a játszhatóság szempontjának.

 

·        A 17-es green eredetileg 80%-kal nagyobb volt, és olyanra is kellett volna visszaalakítani – a jelenlegi verzió a balra helyezett zászlóval reménytelen eset. Egan mindent elkövetett, hogy érdekessé tegye a szakaszt, mivel ez a szakasz legalább teljesen sík terepen fekszik. Ennek ellenére a játékosok szerint ez a szakasz minden körülmények között „kiváló”.

 

·        Néhány dolog azért fejlődött a pályán, az újjáépített 5-ös szakasz jó példa erre. A 18-ason a helyreállított tengerfal és az említett fal mentén kiszélesített bunker miatt megnövekszik a második ütés stratégiai jelentősége.

 

·        A Pebble Beach a legnehezebb pálya azoknak a single hendikepes játékosoknak, akik először játszanak rajta. Sokan a Pine Valley-t tekintik ekként, de annak széles fairway-jei, méretes gyeptálcái kényelmesebbek a jó golfozók számára. A Pebble-n a golfozó még szélcsendben is igen fifikás célpontokkal szembesül, és olyan durva rough-fal, amit mindenképpen tanácsos elkerülnie.

 

·        A 9-es éppen olyan kiváló, mint amilyen drámai a 8-as.

 

·        Mindenki, aki úgy véli, a Muirfield-i par 3-as szakaszok jobbak az ittenieknél, az vizsgáltassa meg magát!

 

·        A 4-től a 10-es szakaszig a pálya a világ legkitartóbb és lankadatlan figyelmet igénylő golfjátékát követeli. Ha nem egyetlen szakaszban gondolkodunk, akkor a Pebble Beach-en több szalaszt is kiemelhetünk, és beválogathatjuk a világ legizgalmasabb 18 szakaszos pályája szakaszai közé.

 

·        Csak a Spyglass Hill tervezője közelíti meg Pebble Beach lenyűgözően csodálatos pályaképét.

 

Pebble Beach túlszárnyalja az ideérkezők mégoly’ fennkölt és szélsőséges elképzeléseit is.

(Golf.com)

 

A pálya kialakításánál Jack Neville fő szempontja az volt, hogy minél több szakasz kerüljön a Csendes-óceán sziklás partjai közelébe. Az első két szakasz még beljebb helyezkedik el, a harmadik lefut az óceánhoz, a negyedik és az ötödik a part mentén terül el. Neville így remekül kihasználta a félsziget nyújtotta lehetőségeket, egyes szakaszok a félsziget formáját követve mélyen benyúlnak az óceánba.

 

 

A pályatest nyolcas számot formáz, amelynek alsó hurkáját a 9-től a 13. lyukig tartó rész alkotja, a hagyományos, modernkori golfpályáktól eltérően a 9-es és a 10-es szakasz így nem a klubház felé tart. A 14. és a 15. szakasz nyúlik legmélyebben a szárazföld irányába, a 16-os pedig (ami párhuzamosan fut a 3-assal) a nyolcas forma másik felét formázva a legdrámaibb zárószakaszokat vezeti ki az óceánpartra. Ezek közül kiemelendő a par 3-as 17, amelynek golftörténelmi jelentőségét Jack Nicklaus (1972) és Tom Watson (1982) US Open győzelmet jelentő ütései alapozták meg.

 

Pebble Beachen lehetetlen egyetlen „jellegzetes” szakaszt megnevezni, a legnyilvánvalóbb esélyes talán a 8-as lehet. Említésre méltó a par 3-as 7., amely annak ellenére, hogy alig 100 méteres, a világ egyik leggyakrabban fotózott szakasza. Megemelt elütőhelyéről a játékosok egyenesen a Csendes-óceán felé ütik el labdájukat, a háttérben csak a nagy kékség, és a zord sziklafalakat csapkodó ádáz hullámhab látható.

 

 

A par 4-es 8. szakasz a 6.-kal párhuzamosan visszatér a szárazföld belseje felé, majd elkanyarodik jobbra, a partvonal mentén. Így ennek a dogleges szakasznak mindvégig kísérője marad az óceán. A landing area igen széles, de egy túl hosszú, egyenes elütés mégis könnyen letérhet a fairway-ről és vízbe eshet az öbölben. Mivel a kis területű green egy sziklatálcán emelkedik ki a tenger fölé, a golfozóknak jó rálátásuk nyílik közepes vagy hosszú vasütésnyi távolságból. Jack Nicklaus többször nevezte kedvencének ezt a közelítő ütést.

 

A hosszú par 3-as 17. szakasz egy kisebb félszigeten helyezkedik el a 6., 7. és 8. szakasz félszigetétől nyugatra. Bár mindvégig gyönyörű kilátás nyílik az óceánra, és a tenger végig kíséri a bal oldalon, a szakasz kihívása mégis inkább a hosszában és a szokatlan formájú greenben rejlik. A hossza 164,5 – 192 méteres, a green hosszúkás és igen keskeny, az elütőhely felől 45 fokban elfordított. A pin pozíciótól és a szélviszonyoktól függően kell az ütőt kiválasztani az első ütéshez, valamint alaposan megfontolandó, hogy a green területre ugyan elég nagy, de minden irányból igen szűkös a labda földet érésének területe. A green elejét és bal oldalát hatalmas homokcsapdák veszik körül.

 

A 18-as egy közepes hosszúságú par 5-ös szakasz (több mint 500 méter), a Csendes-óceán vonalát követi. A világ ma talán legkülönlegesebb zárószakasza eredetileg egy eléggé unalmas és jelentéktelen par 4-es volt. 1922-ben William Herbert Fowler csaknem 185 méterrel toldotta meg a szakaszt, amelynek különlegessége a fairway közepén álló hatalmas fa és a green bal oldalán, az óceán mellett húzódó 95 méter hosszú bunker.

 

 

A 18-as szakasz meghosszabbításán kívül a pálya másik jelentős változtatására 1998-ban került sor. A golfpálya korai történetének során egy vízparti földdarabot eladtak, ezért az 5-ös szakasznak a szárazföldre kellett kerülnie, oda, ahol most a 6-os elütője van. Egy évvel az eladás után a golfpálya tulajdonosok vissza akarták vásárolni a földet, de ez 1995-ig nem sikerült. Akkor Jack Nicklaus egy új par 3-as szakaszt tervezett arra a földdarabra, és noha most elég hosszan kell gyalogolni az 5-ös greenjétől a 6-os elütőig, de így a pálya szakaszai az eredeti, Neville-féle koncepciónak megfelelően a lehető legnagyobb mértékben kihasználják az óceán közelségét. A 3., 6., 9., 10. és 12. szakasz 2008-as átalakításával a pálya dinamikusabbá vált, új bunkerek kerültek a fairway-jekre.

 

Az idei, 2010. évi US Open már ezen a felújított pályán zajlik.