Rácáfolt a kritikusokra

frissítve: 2011. október 24. 17:06

szerző: Király Levente

forrás: AP


cikk:

Golfnews.hu - A Magyar Golf Magazin


Luke Donald szenzációs hajrával győzött

 

Az év legfontosabb győzelmének titulálta Luke Donald a Children’s Miracle Network Hospitals Classicon aratott sikerét, pedig ez volt a leggyengébb verseny, amin egész idényben rajthoz állt, ám azzal, hogy fantasztikus hajrájának köszönhetően nyerni tudott vasárnap, élen végzett a PGA Tour kereseti listáján, és nagy lépést tett az év játékosa cím felé is.
 
Már-már reménytelennek tűnt Luke Donald helyzete vasárnap, amikor a Children’s Miracle Network Hospitals Classic utolsó fordulójának par ötös 8. szakaszán ütött bogeyja után négy ütés hátrányban volt az éllovas, Kevin Chappell mögött. Ráadásul Webb Simpson is előtte állt, akivel a PGA Tour kereseti listájának első helyéért küzdött, pedig Donald kizárólag azért indult el a szezonzáró versenyen, hogy visszaszerezze az első helyet az amerikaitól, és így életben tartsa esélyét, hogy ő legyen az első olyan versenyző, aki ugyanabban az évben élen végez a PGA- és a European Tour kereseti listáján is.
 
Az utolsó forduló összefoglalója
 
A hátsó kilencen aztán olyan játékkal rukkolt elő Donald, amire senkinek nem volt válasza: a par ötös 10-esen könnyű up&down birdiet ütött, a következő három lyukon pedig két méteren belülre ütötte közelítő ütését, így sorozatban négy birdienél járt már, amivel egyik pillanatról a másikra holtversenyben az élre állt.
 
Következett azonban a pálya utolsó par ötös szakasza, a 14-es, ahol Donald az előző két nap egy bogeyt és egy duplát ütött, ám megfogadta, hogy vasárnap birdiezni fogja a lyukat, és bár ehhez egy közel hatméteres puttot kellett beütnie, ezt is megoldotta. A világelső lendülete kitartott a hosszú par hármas15. lyukon is, ahol egy szenzációs birdie puttot gurított be közel tizenöt méterről pont a lyuk közepébe.
 
Donald a kört három parral zárta, de mivel a harmadik forduló utáni két éllovas, Justin Leonard és Kevin Chappell sem tudott már a hajrában javítani, így ez is bőven elegendő volt a világelső számára a győzelemhez, és ezáltal a PGA Tour kereseti listájának első helyéhez, ami egészen a vasárnapi hátsó kilencig oly távolinak tűnt. Donald győztes eredménye 271 (66, 71, 70, 64; -17) ütés volt, és bár a Children’s Miracle Network Hospitals Classic volt a leggyengébb verseny, amin egész évben rajthoz állt, mégis a Donald kacsától és Mickey egértől kapott trófeát tartja a legnagyobb becsben.
 
„Bizonyos értelemben nagyobb volt a tétje ennek a versenynek [mint a BMW PGA Championshipnek, ahol Donald idei legnagyobb győzelmét aratt – a szerk.]. Wentworthben úgy éreztem, ha nem is nyerek, elég jól játszom ahhoz, hogy világelső legyek a közeljövőben. Természetesen óriási dolog volt ott győzni és sokat jelentett számomra, de azzal, hogy most ekkora nyomás alatt 30-at ütöttem vasárnap a hátsó kilencen, megjátszottam azokat az ütéseket, amikre szükségem volt, ez nagyon fontos számomra és azoknak, akikkel együtt dolgozom.” - mondta Donald.
 
Végeredmény:
Donald -17
Leonard -15
Chappell -14
Kang -14
Pernice -14
Immelman -13
Mayfair -13
O'Hern -13
Rollins -13
Simpson -13
„Úgy érzem, minden kérdésre választ adtam.” – tette hozzá a világelső, utalva arra, hogy mindig is az volt a legnagyobb kritika vele szemben, hogy nem tud nyerni. Ennél stílusosabban valóban nem lehetett volna befejezni a PGA Tour idényét, és ez amellett, hogy a kereseti lista megnyerésével járt (végül 19 versenyen közel 6,7 millió dollárt golfozott össze a világelső), az Év Játékosa szavazáson is sokat nyomhat majd a latban.
 
Mint a Fall Series utolsó versenye, a Children’s Miracle Network Hospitals Classic nemcsak a kereseti lista éllovasai számára volt nagyon fontos, hanem azoknak is, akik a legjobb 125-be jutásért küzdöttek, ők ugyanis biztosan megőrzik jövőre is a Tour-kártyájukat. A szeniorok Champions Tourján rendszeresen versenyző Tom Pernice Jr. 52 évesen is bizonyította, hogy helye van még a világ legjobbjai között, de a fiatal koreai, Sunghoon Kang is az utolsó versenyen jött fel a 120. helyre.
 
A legizgalmasabb napja mégis alighanem D.J. Trahannek volt, aki az utolsó szakaszon ütött birdienek köszönhetően csípte meg a kereseti lista 125. helyére, és kerülte ezzel el a Q-Schoolt.

 


A legfrissebbek

Nekrológ | A végére tartogatta a legjobbját | Fredrik Jacobson állt az élre Sanghajban | Újabb női próbálkozás a férfiak között? | A világelső otthon maradt | Kettőből kettő |

Hozzászólások

Hirlapom

Kövessen minket Twitteren is!

    Társoldalaink: www.zengomotorsport.hu | michelisz.com | mxonline.hu | eljunkjol.hu | kps.hu | bh | cseppmentes.hu | medikommunikacio.hu | bergmanmedia.com | shop.bergman.hu | zebe.hu | ducatiruhazat.hu | malaguti.hu | hosegriado.hu | coolker.hu | www.astellasazorvosokert.hu