Változtatásokra szorul a junior bajnokság
Elavult a Junior Open versenykiírása
Az elmúlt két Junior Magyar Amatőr és Nyílt Golfbajnokság legfontosabb tapasztalata az volt, hogy nagyon kevés, csupán harminc-egynéhány játékos indult az A-kategóriában, vagyis a tényleges bajnokságon, aminek alig több mint fele volt magyar. Ez egyrészt szomorú látlelet a hazai utánpótlás-nevelés helyzetéről, másrészt azonban a versenykiírás hibáira is rámutat.
Ahhoz, hogy több versenyző induljon a junior bajnokságon – az utánpótlás helyi bázisainak szélesítése mellett – az első lépés a korhatár növelése kell legyen. Korábban a 21 év volt a korhatár, ez néhány éve változott meg, de a 18 évre való leszállítás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.
Ha az évtizedekkel előttünk járó csehek és osztrákok is fontosnak tartják, hogy a 21 év alatti korosztályt bevonják a maguk junior bajnokságába, akkor nekünk sem kellene ebből problémát csinálni. Ráadásul ez talán segítene megakadályozni azt a trendet, hogy 18 éves koruk után vagy abbahagyják a jobb amatőrök a komoly golfozást, vagy profinak állnak és úgy tűnnek el a süllyesztőben.
Természetesen a korhatár növelése nem feltétlenül jelenti azt, hogy a fiatalabbakat hátrányba kell hozni, a legtöbb európai országban külön értékelik a 14 év alattiakat, a 18 év alattiakat és a 21 év alattiakat (sőt, több helyen vannak U16-os és U12-es korosztályok is). Azt egy szakmai vita keretében kell eldönteni, hogy nálunk mi a célravezető megoldás a korosztályok elkülönítésében, ahogy az is, hogy aztán a különböző korcsoportok melyik elütőről játsszanak. Teljesen nyilvánvaló, hogy a 21 év alattiaknak (sőt, igazság szerint a 18 év alattiaknak is) a hátsó elütőről kellene versenyezniük.
Ami viszont a jelenleg meglévő B-kategória versenyét illeti, arra semmi szükség, hogy egy bajnokságon nettó stableford versenyben hirdessenek győztest, ezt egyszerűen nem lehet komolyan venni. Természetesen nem ezeknek a gyerekeknek a bajnokságról való kizárása a cél - mivel ők többségében tizennégy év alattiak, ezért a külön értékelt korosztályos versenyben ugyanúgy részt vehetnének, ráadásul bruttó stroke playben játszhatnának, ami csak segíti a fejlődésüket.
Ugyancsak fontos, hogy szétválasztásra kerüljön a két nem versenye. Még ha nagyon kevés is a lány játékosunk, teljesen igazságtalan, hogy a fiúk ellen kell versenyezniük, a különdíj pedig nem ugyanaz, mint a bajnoki cím. Ha a szűk mezőny a kifogás a külön bajnoki értékelés ellen, akkor a felnőtt női bajnokságnak sincs létjogosultsága… Ha hirdetnénk lány bajnokot is, abban az esetben valószínűleg – persze nem biztos – több külföldi lány játékos kapna kedvet a Magyar Junior Openen való induláshoz.
Rövidtávon semmiképp sem várható ugrásszerű fejlődés, és a junior bajnokság akkor lesz majd igazán erős verseny, ha a klubokban sorra nevelik majd ki a scratch játékosokat (utópia?), de a fentebb felsorolt vagy ezekhez hasonló kis lépésekre is szükség lenne.
Király Levente
A legfrissebbek
Nekrológ |
A végére tartogatta a legjobbját |
Fredrik Jacobson állt az élre Sanghajban |
Újabb női próbálkozás a férfiak között? |
A világelső otthon maradt |
Kettőből kettő |
Kiss Ferenc | 2011. augusztus 17. 23:11
Lsd. U.S. Kids Czeh vagy Szlovák bajnokság:8 év alattiak együtt, a 9 évesek a 9 évesekkel, a 10 évesek a 10 évesekkel, a 11-12 évesek szintén együtt, minta ahogy a 13-14 évesek is. A 15 év felettiek pedig a 18 évesekig bezárólag játszanak...
ja, és mindezt külön lány és külön fiú kategóriában!
Átlag 140-150 gyerek/verseny, stroke számítással (és ebben az esetben nem fordulhat elő hiba a stableford számításnál...), korosztályonkénti eredményhirdetéssel!
KÖTÉL BALÁZS | 2011. augusztus 17. 22:41
9 kategória, 3 elütő, 3 fajta kiértékelés?.?.?.?Ami a mostani helyzetben kéne: 8 kategória, 4 elütő, 1 fajta kiértékelés. Ja és a HCP-t el kell felejteni a sorozatban. Ezeket a gyerekeket a verseny golfra kéne nevelni, nem a hazai klubversenyekre. Valamint az alsó 2 kategóriában cadie engedélyezése.